Mindenki szeretne szép lenni...

Szívből köszöntelek Téged!

Mivel ez az első blogbejegyzésem, ezért engedd meg nekem, hogy elmeséljem, hogyan is kezdődött....

Lassan tíz éve már, hogy megismerkedtem egy középkorú hölggyel, aki sminktetoválásokat készít. Először egyedül kerestem fel, majd Hozzá vittem Édesanyámat, néhány barátnőmet, később kolléganőimet. A kezdeti tiszteletteljes beszélgetéseinket szépen lassan mélyebb, bensőségesebb témák váltották fel. Pillanatok alatt belopta Magát a szívembe kedvességével, önzetlenségével, a világhoz való hozzáállásával. Azt talán mondanom sem kell, hogy ereje kimeríthetetlen és a szíve nem is lehetne ennél jobb helyen. Dicsérhetném még sokáig, mert nagybetűs embernek tartom és valóban csodálom, de most nem ez a lényeg, hanem....

Az első alkalommal, amikor fizetésre került a sor, nevetségesnek ható összeget mondott. Miután tisztáztuk, hogy nem a fülem romlott el egy pillanat alatt, tovább értetlenkedtem. Tudtam,hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól, sőt határon túlról is érkeznek hozzá. Heteket, van olyan időszak, hogy hónapokat várnak egy-egy időpontjára. Sorban állnak a szakmabeliek, akik Tőle szeretnének tanulni, technikákat elsajátítani. Fel nem foghattam, hogy ezt a tudást, ezt a több mint 20 éves gyakorlatot, tapasztalatot hogy lehet ennyire alacsony áron kínálni?! Nyilván kiült a homlokomra néhány kérdőjel, mert Ő magyarázatként a maga nemes egyszerűségével csak ennyi mondott: 

"Mindenki szeretne szép lenni!"

Akkor hirtelen el is fogadtam ezt a meglehetősen egyszerű választ, de valahogy mégis gyakran elgondolkodtam ezen. Hogy miért? Mert a világ sajnos nem ilyen! Egy azonban biztos:

Bármennyire is mások vagyunk, más-más elvárásokkal, eltérő fontossági sorrendekkel, anyagi hátterekkel, egy közös mindannyiunkban: a mérhetetlen igény!!!

Mindannyian szeretnénk szép házat, meleg otthont, csodás kertet. Gyermekeinek színekkel és mesékkel teli kis kuckót, vagy egy csendes kis zugot, ahová elvonulhatunk egy kimerítő nap végén. Álmodozhatunk egy romantikus hálószobáról, akár végeláthatatlan gardróbról, vagy egy dolgozószobáról, mennyezetig érő, könyvektől roskadozó polcokkal....és sorolhatnám még végeláthatatlanul.

Ezt a blogot azért indítottam, mert hiszem, hogy találsz majd írásaim között olyan zseniális ötleteket, hasznos tippeket, hangulatokat, apró részleteket, melyek segíteni fognak, hogy Te is össze tudd válogatni és ki tudd alakítani magad körül azt, amire vágysz, ami neked lehet személyre szabottan a legszebb.......!!!

Én jó nézelődést, olvasgatást kívánok, ismerjük meg egymást jobban, ötleteljünk együtt...és legyen a napod is szép!!! :-)

 

                                                                                                                                                           Renáta....

                                                                                                                                                                   

 

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Kiskunhalas

Panoráma Függönyszalon

CKiskunhalas
Szilády Áron u. 11.

T+36 20 91 32 102

F+36 77 741 180

 

Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk a legjobb szolgáltatás és felhasználói élmény érdekében.