Rólunk

A Panoráma Függönyszalon megalakulása több mint 20 éves múltra vezethető vissza. Kezdetekben függönyanyagok értékesítésével, kis százalékban konfekcionálásával foglalkoztunk. Későbbiekben az igényekhez igazodva mindez függöny-karnisok forgalmazásával, helyszínen történő felhelyezésével, valamint árnyékolástechnikai megoldások kivitelezésével bővült. A varrásra való igény számottevően megemelkedett, így létrehoztuk saját varrodánkat, ahol az anyagok szabása, beavatása, varrása, vasalása történik a legkorszerűbb gépek és berendezések használatával. Korábbi eladóterünk roskadozó pocait ma már mintasálas értékesítéssel egészítettük ki, hiszen így még nagyobb kínálatot tudunk biztosítani vásárlóink számára. Ily módon vált biztosítottá az is, hogy függöny- és dekoranyagaink mellé tapétát, illetve szőnyeget is tudunk kínálni. Mivel beszállító partnereink rendkívül felkészültek, így általában már 2-3 nap alatt megérkeznek a kiválasztott termékek, kis százalékben kell csak hetekkel számolnunk. Kínálatunkat folyamatosan bővítjük a mintákkal, naprakészek vagyunk a legújabb fejlesztésekkel, trendekkel. Ez a több ezer minta teszi lehetővé, hogy Ön a legalacsonyabb árfekvésű termékektől egészen a prémium kategóriáig tudjon válogatni, megalkuvás nélkül mint forma, mint szín, mint anyagminőség tekintetében.
Lakástextília Kiskunhalas
Függöny Kiskunhalas
Lakástextília (függöny, paplan, ágynemű, törölköző) Kiskunhalas
Lakástextília (függöny, paplan, ágynemű, törölköző) Kiskunhalas
Az elmúlt években sok olyan észrevétel érkezett hozzánk, hogy fő tevékenységünk mellett kiegészítésként igény lenne még készleten lévő darabárúra is. Gondolunk itt ágyneműkre, párnákra, paplanokra, mosható-, lemosható- illetve textil terítőkre, kész ágytakarókra, plédekre. Ha jobban megfigyeljük, hihetetlenül nagy százalékát adják otthonunk berendezésének ezek a termékek is, melyeknek függönnyel való kombinálásával otthonunk szinte teljesen átalakulhat. Kiskunhalason, nagy választékkal tudunk szolgálni a függönyanyagok mellett ezek tekintetében, sőt táblás habszivacsaink raktár-készleten való tartása is egyedi sajátosságunk az egész régióban.
függöny kiskunhalas
Minőségi lakástextília Kiskunhalason a Panoráma Függönyszalonban

Munkatársaink

Fábián Renáta, cégvezető - Panoráma Függönyszalon

Fábián Renáta ~ Cégtulajdonos, üzletvezető

Közgazdasági tanulmányaim után ingatlanközvetítõként, társasházkezelõként végeztem. Ezek után kezdtem meg lakberendezési tanulmányaimat. Mivel kiskorom óta él bennem a szép iránti igény, így egy pillanat alatt a középpontba került a függönyök és anyagok világa. Ma már napjaimat a két csodálatos lányom nevelése mellett annak szentelem, hogy minél szélesebb körben tudjam eljuttatni azt a fajta filozófiát, melyet mi itt képviselünk, amelyrõl már oldalunkon olvashatott a kedves látogató. Szeretem hirdetni a szakma sokrétûségét és a szakértelem fontosságát, azt hogy olyan területeken, ami nem tartozik hozzá mindennapi tevékenységünkhöz, igen is ki kell használni a hozzáértõ segítséget, a tapasztalatot és érdemes megfogadni minden apró tanácsot, hiszen csak ez az, ami kifizetõdõ tud lenni a végeredmény szempontjából. Sajnos az országot járva, vagy csak az interneten történõ barangolások alkalmával gyakran látok olyan képeket, kivitelezéseket, amik láttán elkeseredek, mert úgy gondolom, hogy ez a szolgáltatás túlnõ néhány függönyanyag megvarrásán. Látom a ki nem használt lehetõségeket, azt,hogy milyen csodák jöhetnének létre és értetlenül állok az elõtt, hogy ennél kevesebbel miért éri be bárki is. Mi itt nap mint nap azért dolgozunk, hogy ezt a különbséget meg tudjuk mutatni a nagyérdemûnek és folyamatosan rászolgáljunk eddigi méltán kiharcolt hírnevünkre. Büszke vagyok az összes olyan kivitelezésünkre, legyen az szálloda, étterem, magánház vagy csak egy ablak a kiskonyhában, ahol a cimkén a Panoráma Függönyszalon látható. Vallom, hogyha az ember azzal foglalkozik, amit szeret, akkor már soha nem kell dolgoznia, és mivel én szerelmese lettem ennek a világnak, így már többé nem is szeretnék... Továbbá itt szeretném megköszönni minden visszatérõ vásárlónknak az eddigi rengeteg pozitív visszajelzést, új vásárlóinknak pedig a bizalmat felénk. Bizton állíthatom, hogy a jövõben sem fogunk csalódást okozni!

Sári Beáta ~ Értékesítő, tanácsadó

Több, mint 16 éve foglalkozom anyagok, függönyanyagok értékesítésével. A textilek iránti csodálaton túl partnereink pozitív visszajelzései , új- valamint visszatérő vásárlóink elégedettsége, boldog mosolya az, ami egy életre ide láncolt. Egy-egy jól kitalált kompozíció, eltalált szín és fazonválasztás rögtön visszahozza azt a kezdeti lelkesedést, megelégedést, amely miatt még így majdnem két évtized után is nap, mint nap nagy szeretettel várom ügyfeleinket. Leírhatatlan, amikor jártamban-keltemben saját munkáinkba boltlok és megelégedve húzódik mosolyra a szám az érzéstől, hogy ennek, ha csak egy kicsit is a részese lehettem.

Sári Beáta, Panoráma Függönyszalon
Izsó Anikó Ilona, Panoráma Függönyszalon

Izsó Anikó Ilona ~ Varrónő

Iskolai pályafutasámot ruhaipari technikusként végeztem már több, mint 25 éve. A női ruhák varrásán túl kipróbáltam magam a kötöttárú és szövöttárú konfekcionálásában is. 1997 óta mestervizsgával is rendelkezem, mint női szabó. Ez a sokféle anyagismeret és varrási technika teszi lehetővé számomra, hogy ma már nem ismerek lehetetlent és bármilyen elképzelést megvalósítok akár függönyvarrásra vonatkozóan, akár kiegészítő termékként ágytakaró, székszoknya esetleg szivacsbútorok borításainak formájában. Én megtaláltam a helyem itt a varrógép mögött és minden nap a kifogástalan munkára törekedve váltom valóra az Önök elképzeléseit.

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Kiskunhalas

Panoráma Függönyszalon

CKiskunhalas
Szilády Áron u. 11.

T+36 20 91 32 102

F+36 77 741 180

 

Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk a legjobb szolgáltatás és felhasználói élmény érdekében.